Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A megfelelő hozzáállás

A bankok szívesebben adnak kölcsönt olyan embereknek, akik a múltban már bebizonyították, hogy képesek pénzt keresni. A munkáltatók szívesebben vesznek fel olyan jelentkezőket, akik a múltban már bebizonyították, hogy jól dfelho310.jpgolgoznak.

Azok, akik korábban sikereket értek el, valószínűleg sikeresek lesznek a jövőben is. Hogy miért? Talán azért, mert szerencsésebbek? Titkos receptjük van a sikerhez? Valamiféleképpen elkerülik a kihívásokat, és magukhoz vonzzák a legkedvezőbb lehetőségeket? Nem.

A sikeres emberek ugyanabban a világban élnek, mint mi. Ugyanazokkal a kihívásokkal kell szembenézniük, ugyanannak a tudásnak vannak a birtokában, és ugyanannyi szerencsével vannak megáldva, mint mi. A siker és a középszerűség közötti különbség nem abban rejlik, hogy mivel kell megbirkóznunk, hanem abban, hogy miképpen viselkedünk egy adott helyzetben.

Ahhoz, hogy sikeresek legyünk, minden helyzetben fel kell ismernünk a pozitívumokat. Ez az optimista hozzáállás segít majd hozzá bennünket ahhoz, hogy elérjük a szemünk előtt lebegő célt. Mindegy milyen körülmények közé kerülünk, valamilyen szinten mindenképpen sikeressé válunk. A győzteseket az emeli ki a tömegből, hogy ők azonnal meglátják a lehetőségeket, és következetesen haladnak a cél felé. Erre bárki képes. A lényeg a megfelelő hozzáállás.